Rentai Renáta - This is my life, darling

És kezdődik az egri vár csatája… Lapozok egyet a könyvemben, közben beszívva egy nagy adag friss levegőt, amely a földön, illetve a körülöttem lévő gyönyörű növényeknek köszönhető. Szememmel végig siklok a sorokon, fejben sokkal gyorsabban olvasok, mint hangosan. Minden egyes apró szót elképzeltem a fejemben. Hogy mi hogyan néz ki, merre van, vagy hogyan történik. Magam előtt látom az egri várat, ahogy ellepik a katonák, a bőrömön érzem a perzselő tüzet, ami egyre csak terjed, hallok minden egyes kiáltást és csata üzenetet. Igen. Én és az olvasás…
Manapság a fiatalok nem szívesen töltik az idejüket olvasással, pláne nem egy olyannal, amit már egyszer elolvasott. Még hozzá kötelező olvasmányként. De valahogy azt érzem, akkor, mikor kötelező volt elolvasnom és mikor még nem voltam ennyire könyvimádó, nem adtam kellő tiszteletet eme elképesztő műnek. Nem koncentráltam eléggé, az is lehet, hogy rosszul képzeltem el az egészet. Idősebb fejjel, s immáron, hogy nem kényszerből olvasok (ami persze már képtelenség lenne, ugyanis imádok olvasni), teljesen más minden. Igazság szerint, nem is emlékeztem erre a könyvre, csak megtaláltam az egyik doboz mélyén, amit még nem pakoltam ki. Ez a garázstakarítás ugyanis nagyon fárasztó. Nem rémlett, hogy ennyi idő alatt ennyi mindent felhalmoztunk volna odabent, de, mint kiderült, mégis. Pedig még nem is élünk itt olyan régóta, csupán fél éve. Bele sem merek gondolni, mi lesz néhány év múlva… Mikor befejeztem a takarítást, és jutalmul kaptam anyutól egy kis aprót, amit majd elkölthetek a suli büféjében, elővettem a nem régen talált könyvet. Mióta itt élünk, van egy különleges helye a teleknek, ahová rendszeresen kiülök és olvasgatok. Ez pedig az udvaron lévő faház. Kellemes itt üldögélni, főleg egy ilyen enyhe tavaszi napon. Élvezem az olvasást, az pedig, hogy nyíló és illatozó virágok között tehetem, csak jobb. Újra lapozok egyet a könyvemben és élvezettel folytatom a sorokat.
Nem tudom hány könyvet olvastam el eddig életemben. Talán néhány százat. Nem voltam mindig ilyen könyvmoly, amikor például az Egri csillagokat kellett olvasni, még nem voltam az. Persze, nem vetettem meg az olvasást, de akkor még nem vonzott annyira. Egy ideje azonban megcsillan a szemem, mikor meglátok egy könyvet, és azonnal a hátlapját kezdem tanulmányozni, a tartalmát keresve. Bár, teljesen felesleges, igazából akármit elolvasok, de ez egy amolyan megszokás. Meg aztán, jó tudni, hogy mit olvas az ember, nem?
Egyébként több szempontból is hasznos ez a kis faház. Nem csak olvasásra jó, egyszerűen már maga az ücsörgés is kellemes itt. Virággal gyakran leülünk ide és beszélgetünk, vagy csak egyedül jövök ki olvasni, de mielőtt olvasnék, egészen máson jár az eszem. Ugyanis szeretek idekint gondolkodni, álmodozni. Mostanában gyakran jár a fejemben egy bizonyos személy. Egy bizonyos elképesztően jóképű személy. Ez az érzés még szokatlan nekem, sosem tetszett még egy fiú sem… eddig. Mert ő tetszik. Határozottan beleestem, ezt nem cáfolhatja meg senki. Csak még nem igazán tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel. Habár, ha jól meggondolom, talán soha nem is fogok tudni. Neki sosem tetszenék. Teljesen más fajta lányok illenek hozzá, az olyanok, mint pedig én… nos, mintha nem is léteznénk. Muszáj lesz megbarátkoznom a gondolattal, hogy amit érzek, mindig is viszonzatlan lesz.
Na, de, térjünk vissza szeretett elfoglaltságomra, az olvasásra, amit egyébként nem mindig egyedül csinálok. Arnold, az egyik legjobb barátom, gyakran leül mellém olvasni. Mindketten mást, mindketten csöndben, de a lényeg, hogy együtt. És én ezt élvezem. Szeretek vele lenni. Hihetetlenül okos és sok közös van bennünk.
Egy újabbat lapozok a könyvben, hamarosan végzek vele, mikor anyu és Virág hangját hallom a kapuban.
Néha megrémülök, mikor meglátom ezt a lányt, talpig fekete és rózsaszín ruhákban, aztán rájövök, hogy igazából nagyon aranyos, sokszor nem tudom, lát e, de most egy rózsaszín csattal félre fogta a haját, ami jót jelent. Azt jelenti, most jó kedvű. Azt pedig szeretem.
Elhelyezem a könyvjelzőmet ott, ahol járok, becsukom a könyvet és felállok, hogy üdvözöljem a legjobb barátnőmet. Olyan hihetetlen, hogy ezt a szót kimondtam. És én olyan boldog vagyok.